Úgy látszik az ősz visz rá az írásra, mint ahogy az is látszik, hogy pár sztorival adós vagyok, hiszen most már egy 4 hónapos fiú anyukája lettem, legutóbbi bejegyzésemkor meg ha jól emlékszem, épp hogy a 2.trimeszterbe léptem.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az apróságokat leszámítva, egy zökkenőmentes terhességem volt, sőt örömmel tölt el amikor rágondolok, mondhatni élveztem minden percét. A szülés sem maradt meg rossz élményként, így aki negatív bejegyzést vár, azt el kell keserítenem.
A várandósságom utolsó szakaszában eléggé vizesedtem, ami által hamar elfáradtam, ígyekeztem a lehetőségekhez mérten pihenni, sokat leülni, ülve dolgozni. A másik a gyomorégés volt, orvoshoz is fordultam, de az étrendre is kellett figyelnem. Aztán volt még egy kis kézzsibbadás, de a szülés utáni hetekben szépen lassan visszakaptam az eredeti formámat. A hasam még nem az igazi, de fogok rajta dolgozni.
A Balatonnál élek, Veszprémet szemeltem ki magamnak szüléshez. Sok jót olvastam róla, ezért esett a választás erre a kórházra. Nem volt fogadott orvosom, csak a kötelező ultrahangokra jártam oda, minden mást az SZTKban intéztem és azt kell mondjam elégedett vagyok azzal amit kaptam. A szülésznőn dilemmáztam, aztán végül úgy döntöttem, hogy legalább lesz velem valaki, akit már ismerek és mindent elmond. Nekem szükségem van arra, hogy nagyjából lássam mi után mi fog történni. Ja igen, programcsászárra készültem. Én, aki még soha sem feküdt kórházban, sem műtve nem volt. Ez nem választás kérdése…Szükség. Ha valakinek 24 dioptriás a szeme, azt ritkán vállalják be az orvosok, hogy ráírják a papírra, mehet természetesen, nosza, legfeljebb hát nem látja majd a gyerkőcöt. Szóval nem, ilyen nincs és pont. Nem érzem magam szánalmasnak, sem kevesebbnek, sem többnek, amiért császármetszéssel hoztam világra a gyermekem. Nem tudom milyen fájdalmat él át a természetesen vajúdó nő, csak sejtéseim lehetnek. (Azzal áldott meg a természet, hogy szinte minden “havi” borzalmas élményt adott, de állítólag még az is piskóta a szüléshez képest.) Mindegy, hidd el nem számít, ne érdekeljen téged se. Mint ahogy az sem számít, hogy sokáig lányt éreztünk, lányt akartunk, de fiú lett. Amikor odateszik az arcodhoz, amikor felsír, amikor eggyéolvadtok az első szoptatással, akkor nem számít fiú-e vagy lány. S később sem. Egyáltalán nem bánjuk, hogy fiú lett.
Szóval programcsászár. Nagyjából ismertem a lépéseket. Mivel még sose műtöttek, hála istennek, ezért nem tudtam mi vár rám, hiába tudtam agyilag. Időnként féltem, időnként nem, próbáltam tudatosan készülni.
A beöntés csak kellemetlen, utána megtisztulsz 😁, a katéter felhelyezése kibírható. A császárt érzéstelenítve végezték, egy szuri, ami érzéketlenné tesz, utána a spinális és elkezdesz semmit nem érezni. Kicsit olyan fura érzés, pláne amikor meztelenül pakolgattak egyik ágyról a másikra, de annyira hamar felsírt a pici, hogy ez ott mind nem érdekelt. Egy profi csapat vett körül, folyamatosan kérdezték, hogy vagyok, mit érzek.
Ezután jött a 6 óra fekvés. Már itt is hozták a babát enni, bár ilyenkor még nem egészen jutott el a tudatomig, hogy van egy picikém, de természetesnek hatott. Emlékszem, hogy agyaltam azon milyen lesz az őrzőben a 6 óra, de szerintem olyan gyorsan eltelt, mintha 3 perc lett volna. Homokzsákot kaptunk a hasunkra, nekem sajnos elfelejtette levenni 2 óra múlva a nővér, de amikor levette felállás előtt, mondtam neki, hogy inkább jobb lenne, ha visszatenné…na és ekkor jött a fel kell állni és bemenni a “kilométerekre” (3 ajtónyira) lévő szobába epizód. Elég magas a fájdalomküszöböm, de amikor felálltam, átkerültem egy másik dimenzióba, még meg is kérdezte a nővérke, hogy maga most sír? Hát, nem kéremszépen nem, de lehet azt kellene.
Már este volt, még nem lehetett enni, de őszintén a korábbi aggodalmak, hogy úristen annyi ideig mit fogok enni szertefoszlottak, a franc se gondolt evésre. Ja, de a kisfiam, akit hoztak is nem sokkal a szobába kerülés után…nincs mese fel kell kelni…az ágyban semmilyen kapaszkodó nem volt, hát, egy felkelésre legalább 5 percet rá kellett szánni. A szobatársammal “kacarásztunk” (áh, nehogy kacarássz császár után, sőt ne tüsszents, ne köhögj) magunkon. Ez az egy volt, ami nem tetszett a kórházban, hogy első babásként nem sok segítséget kaptam a szoptatáshoz, elvárták, hogy tudom. A “milyen pozícióban fogom szoptatni” kérdésre ebben az esetben vajon milyen választ lehet adni? (Amelyikben nem halok meg a fájdalomtól..) De a fiam tudta mit kell tenni, és az első cuppogásokkal egyetemben beleszerettem a szoptatás milliőjébe.
Megtanultam félig ülve aludni, meg háton, meg lehetetlen pózokban. Pár napig görnyedve járkálsz, fáj, de menni kell és napról napra jobb lesz. Én már egy héttel később vezettem, de én őrült vagyok, ne kövess! 😉
Sajnos egy nappal tovább kellett bennmaradni, habár otthonossá próbálják tenni a szülészetet, letargikus hangulatba kerültem, már nagyon akartam menni. Az egyik értéke rossz lett a babának, de szerencsére másnapra imáim meghallgatásra találtak és készen álltunk a közös kórházmentes élet megkezdésére. Jó tudni, hogy a hozzátartozó annyira se jöhet be, hogy a bőröndöt megemelje, erre érdemes valamit kitalálni bevallom én a kijárathoz közeli szobában voltam így beslisszolt a párom.
Néhány jó tanács császarosoknak:
Pakold ki a bőröndöd, motyód, kézmagasságba már az elején. Azt hiszem a 4.napon sikerült egy kicsit leguggolva-hajolni, de addig, ami leesett vagy lent volt, az ott is maradt.
Sétálj ahogy tudsz, ne hagyd el magad. Nem tudom milyen az, mert én nem az a típus vagyok aki megül a sejhaján, de viszonylag simán hétről-hétre felépültem. Adj magadnak időt.
Ne húzd fel magad a csecsemősökön. Nem mindegyik olyan Szörnyella, aki meg olyan, annál arra szoktam gondolni, hogy vajon hányszor mondta már el ugyanezt és biztos nem érzi magát megbecsülve, nem kapott ma egy mosolyt sem.
A koszt olyan, amilyen. Nem voltak magas elvárásaim, ezért nem okozott csalódást sem, meg lehetett enni.
Veszprémben akikkel találkoztam orvosok, mind szimpatikusak voltak, én úgy éreztem, hogy maximálisan odafigyelnek a kismamákra. A szülésznőm is, aki nyilván egy császárnál kevesebbet tud velem lenni, de az előkeszületek alatt remek, hogy van. A babát itt az apuka kapja meg szőrkontaktusra császármetszésnél, amikor áttolnak, találkozhattok pár percre.
A baba természetesen szülőknél már pár óra múlva veled van, nekünk ha jól emlékszem másnap délutántól voltak a szobában. 2 ágyas, fürdőszobás szobák vannak, kifejezetten szerettem, hogy nem vagyunk egy szobában többen. Van alapítványi szoba is, ott bent lehet apuka napközben, azok egyágyasok.
Nekem eltelt egy kis idő míg felfogtam, hogy van egy gyerekem. Egy kis ufónk.
Ez egy csoda. Máshogy nem lehet hívni…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: